Bizony már nem azt a világot éljük, ahol minden papír alapú volt. Amióta van számítógép és internet, azóta minden afelé tart, hogy "elonlineosodjunk". Tetszik vagy sem, de már az ismerkedés sem a régi. A kapcsolattartás a barátokkal. Nem lett még mindenki netzombi. Félreértés ne essék. De tény, hogy sokan internet nélkül már el sem tudnák képzelni az életüket. Van, amihez tényleg szükséges, mert ma már egyszerűen nincsen más módja. De van, ami csak megszokás lett. Mert egyszerűbb otthon végezni a kényelmes(!?) székünkből. Vajon mi is megváltozunk, vagy csak a technika? Ugyanúgy viselkedünk az online világban, mint a valóságban? Van-e okunk félni tőle? Mire kell vigyázni? Ezekre a kérdésekre keresem többek közt a választ ebben a posztban.
Elgondolkodtam néhány dolgon. Az emberiség beszabadult az internetre. Egyesek gondolkodás nélkül kiadnak magukról mindent. Hisz úgyse tudja senki, kicsoda. Mások mindentől félnek. Összeesküvés elméleteket gyártanak.
Nekem nem kell gmail fiók, mert minden a google kezében van.
És nem az lesz a szempont, mi a minőségi, mi a jó, hanem az, hogy mi, kinek a kezében van. Nem tudom. Talán meg kellene találni azt a bizonyos arany középutat. Először is belegondolni abba, mi is tartozik másokra. Tegyük fel, elmész vásárolni, dolgozni, bárhova. Majd szembe jön valaki, és megkérdi:
Ne haragudj, mi a postacímed?
Megadod neki? Valószínűleg nem. De a különböző közösségi site-okon mégis sokan boldogan közzé teszik ezeket az információkat. Ismerősök közt oké. Bár az is igaz, hogy sokan mindenkit visszajelölnek, mert valahonnan biztos ismerik az illetőt. És egyébként is, ha ismerem, attól még nem biztos, hogy akarom, hogy mindent tudjon rólam.
Ha valaki olyan közeli ismerős, az úgyis tudni fog a fontosabb eseményekről. Aki meg nem az, nem biztos, hogy tudnia kell róla. Így tehát én akár publikus információ az adott weboldalon, akár nem, nem adok meg olyan információt magamról, amit nem szeretnék, hogy bárki is megtudjon. Nevem, korom ( születésnapom ), fényképem lássák nyugodtan. Ha valakit érdekel, nézze bátran az iskoláimat is. De a telefonszámom, skype, msn és egyéb zaklató eszközök nem tartoznak senkire, csak akinek én megmondom.
Pánik és félelem
Köztudott, hogy a közösségi oldalakat remekül lehet nyomozásra használni. És cégek is használják, hogy ezeken keresztül tudjanak meg információkat a leendő alkalmazottakról. Abba viszont talán kevesen gondolnak bele, hogy ezek összefüggenek. Minden, ami a neten van, remek lehetőség a nyomozásra. Az egyik oldalon csak a nevet adod meg és várost. A másikon Nevet, becenevet, képet. A harmadikon csak képet és becenevet, a negyediken talán teljesen más becenevet, de email címet is. A közösségi oldalakon meg még publikus is az email cím esetleg. Vagy az e-mail cím árulkodó, mert nevet vagy becenevet tartalmaz. Én tudtam meg már valakiről, hogy mikor, melyik iskolában, melyik osztályba járt és ki volt az osztályfőnöke. És nem is volt nehéz. Csak egy névre volt szükség és az iskolára. Onnan meg volt az iskola weblapja, ahol pedig tabló képek és nevek. Talán az, hogy kinek ki volt az osztályfőnöke, jelentéktelen információ. De a sok jelentéktelen információból kinyomozható a többi is adott esetben. Ez talán okot adhat a félelemre egyeseknek. Én mégse félek, mert aki ennyi energiát öl abba, hogy megtudjon rólam valamit, az már szinte meg is érdemli. Egyébként sem teszek közzé semmi titkos információt. Gyakorlatilag csak annyi az egész, hogy amit nem adnék meg élőben, azt nem adom meg neten sem.
SPAM-ek sokasága is eláraszt bennünket különböző csatornákon. És a naív ember mindent elhisz. Vagy el sem olvassa a levelet, csak tovább küldi, mert azzal kezdődik a levél, hogy
Ha nem küldöd tovább, nincs szíved.
Akkor én szívtelen gazember vagyok, mert nem szoktam továbbküldeni semmit. Vagy amikor arról jön a hír, hogy a Microsoft szétosztja a vagyonát. A sok hülye meg elhiszi. És elnézést kérek, ha valakit ezzel megbántottam. De egy kis gondolkodással belátható lenne, hogy ez marhaság. Szerintem fogok még a spam-ekről külön bejegyzést írni, megéri. Tudom, már nagyon sokan írtak róla, de nem lehet elégszer. És tapasztalatom nekem is van. Nem tudományos statisztikákon alapuló információim, csak amolyan hétköznapi tapasztalatok. A statisztikák egyébként is unalmasak.
Azt hiszem ez a bejegyzés elég szűkösre sikeredett. Szűkösebbre, mint amilyenre terveztem. De ahogy írtam, elfogyott az ihlet. Azért összegezve elmondhatom, hogy az ember az interneten, online sokkal felelőtlenebb, mint élőben. Bátrabb is, mert nyugodtan beszólhat bárkinek, mivel csak egy név, nem egy személy. Nem ismerjük a másikat, de azért az alapvető tiszteletet így is meg kell adni. De ne essünk túlzásokba. Ne higgyünk el mindent, ne is gyártsunk összeesküvés elméleteket. Pánikra semmi szükség. Illetve valami ok mindig lesz rá. Egyszerűen csak oda kell kicsit figyelni, mint ahogy nem lépünk le az úttestre, csak miután körülnéztünk. Nem regisztrálunk mindenhova csak azért, mert azt írják hogy az jó lesz nekünk. És nem adjunk meg mindenhol ugyanazt a jelszavat. Sok jelszavat persze megjegyezni nehéz, és az egy másik téma lenne, hogy milyen jelszót célszerű kitalálni, de az biztos, hogy Kis Pistike weboldalán nem adom meg azt a jelszót, amit az OTP banknál. És ugyanígy egy teljesen ismeretlen nevenincs weboldalon sem.
