A Docker konténerekkel találkozva nem telik el sok idő, míg szembesülünk Go nyelvvel vagy legalább a Go template-tel, mivel a Docker is Go nyelven készült és a Docker kliensnél is használhatunk Go template-et bizonyos kimenetek formázására. Talán már hallottál arról is, hogy lehet készíteni Go-ban olyan programokat is, amikből egyetlen bináris generálható, ami aztán könnyedén használható konténerben is. Ha minden függőségünk benne van ebben a fájlban, mivel a legtöbb esetben a konténerben levő alap Linux fájlrendszert úgysem használjuk ki, azt akár teljesen el is hagyhatjuk és egy "scratch" image-re építve elkészíthetjük az egyetlen binárist tartalmazó Docker image-ünket, így egy nagyon kis méretű image-et eredményezve. Mutatom, hogy build-elheted a legegyszerűbb Go programot, mik azok, amikre valószínűleg még szükséged lehet és mi kell ahhoz, hogy Docker konténerben is működjön a build.

Van egy fajta bizalmatlanság a Docker konténerekkel szemben, aminek az egyik oka az is lehet, hogy ha a Docker image-et nem jól készítjük el, vagy az indításkor rosszul használjuk a paramétereket, akár olyan jelenséghez is vezethet, hogy a konténer leállításakor adatok sérülnek és az alkalmazás legközelebb akár el sem indul. Ez persze nem egy mindennapos dolog, de tény, hogy aki konténerekben szeretne programokat futtatni, jobban meg kell ismerkedjen a Linuxszal, a processzek közti kommunikációval, signalok kezelésével és azzal, hogy ezeket hogyan befolyásolják a Dockerfile-ban definiált SHELL, ENTRPYOINT és CMD direktívák. Ha te is szeretnéd elkerülni az említett problémát, vagy csak régóta töprengsz azon, mi történik a Docker konténerek leállításakor, akkor ez a cikk neked készült.

Az előző alkalommal végigjártuk a konfigurációs fájlok újratöltésének módját SHELL szkriptekben, amihez a HUP signalt használtuk, de ennél sokkal több signal létezik. A videóbann bemutatok néhányat, amit talán még nem is hallottál, valamint arra is látsz majd példát, hogyan lehet az egyik processzből továbbítani egy másik felé a jeleket. Ez felhasználható arrra is, hogy egy több processzt indító szkript a leszármazottakat is leállítsa megfelelően, vagy éppen a leszármazottak jelezzenek a szülőnek, hogy már leállhat ő is.

Korábban megmutattam, hogy tölti újra az NginX proxy a konfigurációs fájlt, miután a docker-gen újragenerálta. Ezt a módszert saját szkripteknél is lehet alkalmazni, de a használt parancs nem működik automatikusan, hanem az egyes programoknak maguknak kell lekezelni, hogy mit kezdenek a nekik küldött utasítással. Utasítások alatt pedig most a signalokat, magyarul jeleket értjük, amikből több is létezik, most viszont kifejezetten arra fogunk koncentrálni, amit a háttérben futó démon programoknál jellemzően a konfigurációs fájl újratöltésére használunk. A videóban megmutatom, hogyan tudsz saját szkriptet írni, ami menet közben képes utasításra leálllás nélkül változtatni a beállításain.

A Docker konténerekben időnként anélkül is el lehet veszni, hogy egy három komponensből álló parancs elemeinek kapcsolatán kellene gondolkodni és megválasztani a helyes megoldást. Bár első ránézésre egyszerűnek tűnik, van azért néhány olyan tényező, amit talán te sem ismertél. A videó befejezése után viszont már te is bevetésre készen állsz majd, hogy mindig pontosan úgy fussanak a programok a konténereidben, ahogy azt megálmodtad.

A Docker konténerekben futó alkalmazások naplóbejegyzéseit általában a "docker logs" paranccsal kérdezhetjük le.
Hogyha ezt lefutattom a parancssorban, akkor minden naplóbejegyzés ki fog kerülni a képernyőre. A kérdés az, hogy hogy kerül ide. Honnan tudja a "docker logs", hogy honnan kell a naplóbejegyzéseket lekérdezni? A mellékelt videóban bemutatom a Docker konténereknél a naplóbejegyzések kezelésének alapjait, majd benézünk a motorháztető alá, miért is működik a logok lekérdezése és hogyan érhetjük el az aktuális logokat akkor is, ha a korábbi logok mentése le van tiltva.

A múlt alkalommal megmutattam, hogyan lehet úgy Docker konténerekkel konfigurálni weboldalakat, hogy előttük van egy NginX proxy, ami a különböző domainekre érkező kéréseket továbbítja különböző konténerek felé. Ezt viszont eddig egy darab konténerrel oldottuk meg, ami tartalmazta egyszerre a "docker-gen"-t, ami generálta a konfigurációs fájlt és az NginX szervert is. A "docker-gen"-nek viszont fel kell csatoltunk a Docker socket fájlt, hogy el tudja érni a Docker API-t, amiből le tud kérni információkat, hogy le tudja generálni a konfigurációs fájlt. Ilyenkor viszont, ha valaki mégis csak be tud jutni az NginX szerveren keresztül a konténerbe, akkor gyakorlatilag minden Docker konténerünkhöz hozzáfér. Ezt elkerülendő szét fogjuk választani a "docke-gen"-t az NginX szervertől két külön konténerbe, és ezek után már csak a "docker-gen" fogja tudni elérni a Docker API-t.

A hosszú tartalmak után végre lehet szusszanni egyet a következő villámtippel. Ha Windows 10-ben szeretnél Linuxos Docker konténert futtatni, akkor a Windows Subsystem For Linux is egy jó megoldás lehet, de az ilyen gépekben kiengedett portokat nem lehet elérni a LAN hálózaton. Vagy mégis? A cikkből és a mellékelt videóból kkiderül.

Minden eddigi megközelítésünk lényege az egyszerűség volt, hogy kis lépésekben haladjunk előre. Eljött az a pont, amikor már elhagyjuk a kényelmes hoszt network-öt és a konténerek saját IP-t kapnak. Ezzel viszont bonyolódik a több weboldal elérése, amennyiben minden weboldalt külön konténerben indítunk. Bár a HTTPD-vel is konfiguráltunk proxy-t, jellemzően nem azt használjuk erre a célra, hanem például NginX-et vagy HAProxy-t. A következőkben az NginX proxy konfigurálását mutatom be dinamikusan generált konfigurációs fájllal, hiszen nem tudjuk előre a konténerek IP címeit, ráadásul meg is változhatnak időnként. Innentől kezdve minden konténert, beleértve az előző alkalmakkor konfigurált fájlfeltöltőt és letöltőt, illetve alapértelmezett weboldalt is ugyanazon a proxy-n keresztül fogjuk elérni. Bár élesben a fájlfeltöltő mögötti PHP sem a parancssori PHP-ból indított webszerverrel fog működni, ezt most hagyjuk, ahogy van és csak a proxy-ra koncentrálunk.

Az előző két cikkben szó volt egyszerű konténer indításáról felcsatolt mappákkal, fájlokkal és Docker image készítéséről. A Docker Compose-zal a felcsatolt mappát is a "volumes" blokkban definiáltuk, de valójában volume-ként inkább arra hivatkozunk, amikor a Dockerre bízzuk a mappa létrehozását, és nem is feltétlenül csak lokális fájlrendszerben lehet gondolkodni. A cikkben és a mellékelt videóban viszont csak lokális volume-okról lesz szó az előző részekben elkészült webszervert kiegészítve egy fájlfeltöltő alkalmazással, ám továbbra is a hoszt rendszer hálózatán futtatva a szolgáltatásokat. Ezért egy rettentő egyszerű HTTPD Proxy-t is konfigurálnunk kell, amivel még egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz a szemlélethez, amit előbb-utóbb mindenkinek meg kell ismernie, aki egyszerre több webes szolgáltatással dolgozik konténerekbe szervezve.