Amikor a versek és az informatika találkozik

Lenovo G510, 1. kép

Ahogy a legutolsó bejegyzésemben nem rég jeleztem, megpróbálok a környezetemben történt említésre méltóbb történésekről is írni mostantól. Bár a sztori már nem mai, viszont bőven említésre méltó és még nem is olyan régi, hogy ne érjen meg egy bejegyzést. Nézzük tehát, hogyan is vettem laptopot, és mi köze is van a versekhez.

Húsvéti versverseny a laptopszalonnál

Most ezzel a címmel már az elején lelőttem a poént, de hát ezzel kezdődött. Egyébként is már gondolkodtam új gép vásárlásán vagy a meglévő bővítésén, mert egyre többször tűnt fel, hogy bizony elkélne egy kicsit több memória és erősebb processzor. Aztán eljátszottam a gondolattal, hogy: mi lenne, ha laptop lenne? Egy darabig hessegettem a gondolatot, majd engedtem a kísértésnek, hiszen jó dolog a hordozhatóság, és nem mostanában fogok tudni vagy akarni új gépet venni ismét.

A laptopszalon webshopját nézegetve láttam a reklámot, hogy aki a húsvét előtti héten péntekig valamelyik napon beküld egy locsolóverset, ami az általuk kiválasztott 3 szót (igazából kifejezést) is tartalmazza, nyerhet egy 10 ezer forintos vásárlási utalványt és egy USB elosztót. Kell ennél több inger az embernek, ha amúgy is verseket ír és pont laptopot venne?

Kedden be is próbálkoztam, de nem nyert. Íme a vers:

Itt volt a nyúl, de el kellett szaladnia.
Lesz laptopjára +1 egy év garancia.
De figyelj babám! Van egy remek ötletem.
Itt egy üveg kölni. Mondd, rád öntözhetem?

2014. április 15. 21:28

Megadott kifejezések: +1 év garancia, nyúl, babám

Másnap nem volt se agyam, se időm írni, de csütörtökön újra nekifutottam, sikerrel:

Itt a kölni, hol a puszi?
Élő chat-en ír a nyuszi:
Nem kell tojás, csak egy mosoly.
Mosolyoddal derűt hozol.

2014. április 17. 19:04

Megadott kifejezések: puszi, tojás, élő chat

Nosza, válasszunk!

Kérdések

Azért csak úgy, gondolkodás nélkül nem lehet ennyi pénzt kiadni, hiába a kedvezmény. Már előtte is kutakodtam, de onnantól gőzerővel. Feltettem magamnak a szokásos kérdéseket: Mire fogom használni? Fogom-e sokat cipelni? Melyik márka megbízhatóbb hozzáértők, tapasztaltabbak szerint?

Nyomoztam egy kicsit

Lenovo G510, 2. kép

És bár eleinte egy "Dell Inspiron 3537"-es tűnt a győztesnek, visszaesett a második helyre, amint mindenkitől azt hallottam, hogy a Dellekkel több a probléma általában. Majd mikor azt olvastam, hogy a Dellekben "visszafogják a processzort", utánanéztem, mire gondolnak, mert nem tűnt hihetőnek. Kiderült, hogy az azonos árban levő Dellben erősebb a videokártya, de gyengébb a processzor. Nem azért, mert visszafognák, hanem csak gyengébb típust tesznek bele. Nekem viszont nem játékra kell, hanem processzorigényes feladatokra, így egyből első helyre ugrott a Lenovo márka. Azon belül is a "Lenovo IdeaPad G510". Bár a strapabíróbb ThinkPad típust javasolták sokan, azért annyira még nincs se kolbászból, se aranyból a kerítésem. Sőt, kerítésem sincs. Márpedig az jóval drágább. Inkább vigyázok rá. Illetve kötöttem rá 3 év biztosítást is.

Kiegészítések

Egy táskát vettem még hozzá: Lenovo T1050

Igen, ezen már spóroltam, mivel tényleg ritkán hurcolom valószínűleg. Valami azért mégis kellett.

Egy USB-s headsetet is vettem volna, de a választott típus pont elfogyott.

Laptopszalon tapasztalatok

Minden simán ment. Az alap 4GB memória mellé rendeltem még 4-et. Ezt helyben szerelték be. (Hátha el se megyek érte :) ) De inkább kivették a 4-est és egy darab 8-ast kaptam. Így, ha akarnék, tehetnék bele még 8-at. Majd egyszer...

Biztosítást is helyben kértem a gépre. A szükséges adatokat viszont nem tudtam hozzá fejből, így emailben történt az egyeztetés. Ami máig nem fért a fejembe, hogy miért kellett a születési időm, mint kötelező adat. De annyi baj legyen.

Lenovo G510 tapasztalatok

Hazahoztam, megcsodáltam. Forgattam, összeraktam. Csak DOS volt rá telepítve, így rögtön le is töltöttem egy Ubuntu 14.04 LTS-t. Az újabb Ubuntukból már nagyon elegem van egy ideje, de adtam neki egy esélyt. Ez talán egy másik cikkben lesz kivesézve.

Viszont az Ubuntut már legalább ismertem, és mindenképp egy olyan rendszert akartam, ami olcsó és jogtiszta. Bár a munkahelyemből adódóan (PTE Egyetemi Könyvtár) használhatnék legálisan Windowst is, viszont a bizonytalan állami támogatásra nem alapoznám az elsődleges oprendszerem.

Első benyomás

Lenovo G510, 3. kép

A gép viszont nagyon halk. Beleértve a billentyűzetet is, ami egyébként magyar. Így viszonylag hamar belejöttem a gépelésbe. Bár a kijelzője fényes fajta, számomra egyáltalán nem zavaró. Kikapcsolt kijelzővel szinte tükör, és nappal, vagy lámpával szemben is erősen látszik, de normál körülmények között eddig még nem sikerült olyan helyen használnom, ahol a kijelző akadályozott volna. Én viszont valamiért szeretek is sötétben dolgozni, esetleg egy kis lámpa mellett, hogy a billentyűzetet még lássam, mert a vakon gépelés még nem tökéletes :) És a billentyűzet alatt nincs világítás, de legalább ez már nem szívja jobban az energiát. A port viszont szépen vonzza, és a fekete alapon ez rendesen meg is látszik.

Az elsőnek kinézett Dellnél vastagabb és nehezebb, de van rajta VGA, így itthon az asztali monitort is rá tudom kötni. Akár párhuzamosan két képernyőt használva, ami hasznos programozás közben.

Akkumulátor üzemidő

Az akkumulátor üzemidejéről előre semmilyen egyértelmű infót nem találtam. Eddigi tapasztalatok szerint viszont 2-3 órát bírja. A 3 óra az már lecsökkentett fényerővel érhető el. De szerintem egyébként is túl erős a fénye. Ha nagyon megterhelném, akkor talán ez 1-1.5 órára is lecsökkenne. Úgyhogy akkuról valószínűleg nem indítok teljes fejlesztői környezetet virtuális gépekkel. Arra viszont tökéletes, hogy egy konferencián megnézzem az emaileket, vagy akár egy előadás előtt a prezentációkat. Ha utaznék vonaton és elő is merném venni a gépet, netezésre, blogbejegyzés írásra simán jó volna.

De akinek a hosszú üzemidő a legfontosabb, valószínű, egy kisebb teljesítményű, kisebb kijelzőjű gépet vesz.

Melegedés

Amit még megemlítenék, hogy a bejegyzés írása közben a HDD hőmérséklete 54 fok. Ez kicsit bepánikoltatott, mert ennél kisebb hőmérsékletet olvastam általában a "már veszélyesen magas" jelzővel és még szinte nincs is terhelés alatt. Direkt erre a típusra keresve viszont arra jutottam, hogy ez normális. És 80-90 fokra is felmelegedhetne terhelés alatt. Hát télen nem kell fűteni... Azért ha én is elérem ezt a szintet, beruházok valamilyen hűtő megoldásba.

Extrák

A VGA-t már említettem, ami nekem nagyon jól jön. HDMI is van, de azt egyelőre még nem tudom kihasználni. 2 darab USB 3.0 és egy USB 2.0 csatlakozó van rajta. Viszont ugye a verssel egy USB elosztót is nyertem. Az viszont 2.0-ás. Szépen pihen a szintén 2-es USB-ben és maximum az egeret, billentyűzetet, pendriveot dugom rá, ugyanis se a külső webkamera, se az USB-s winchester nem hajlandó működni róla.

Van beépített webkamera is, de ez is egyre inkább alap. Egy 2 in 1 memóriakártya olvasója is van, de szerintem ezt nem fogom kihasználni.

Mindent összevetve

Szerintem jó vétel volt. Költhettem volna többet is, de ez volt az a határ, ami az én céljaimnak már jó, és nem avul el két hét alatt, de azért nem is luxus kategória.

A cikkben szereplő képeket egy Logitech HD C525 webkamerával készítettem. Ez is egy másik cikk tartalma lehet.

Kategóriák: 
Megosztás/Mentés