Aki nem olyan újonc a témában, mint én, annak feltűnhet, hogy nem egy új telefonnal leptem meg magam. Mostanában több kiadást engedtem meg magamnak, és egyelőre a telefon az, amin még inkább spórolok. Tapasztalva az előnyeit, nem tudom, hogy ez meddig lesz így.
Na de a lényeg, hogy ezelőtt "minek nekem okostelefon" véleményen levőként írom le a tapasztalataimat és új véleményemet.
Nem akartam okostelefont
Nem akartam okostelefont, mert úgy voltam vele, hogy én telefonon telefonálni vagy sms-t küldeni akarok. Azt, hogy elérhető legyek bizonyos emberek számára, ha szükséges, és elérhessek másokat. Erre pedig tökéletes volt a Nokia 6300, amiről a Nokia 6300 - jó kamera bejegyzésben írtam még 2009-ben, pedig már az is 2006 óta forgalomban volt.
Mai napig remekül működik. Sokszor volt leejtve sajnos, de ezt igazán meg sem érezte. Vagyis addig, amíg egyszer úgy esett, hogy tippem szerint valami fémlemez elvált az akkumulátor alatt, amitől félelmetes a rezgője. A feladatát viszont most is ellátná. Kicsi, kényelmes kezelni és mindent tudott, amiről úgy gondoltam, hogy szükségem van rá egy telefonon. Csak azért, hogy legyen valamiből új, általában nem veszek újat.
De mégis vettem
Mégis megvettem ezt a telefont. A Motorola Defy 2010-es termék és ma már gyengének számít. Viszont mikor már szinte mindenkinek van okostelefonja körülöttem, én pedig programozóként még alig fogtam a kezemben ilyen jószágot, aktuálissá vált a dolog. Az új árakat elnézve viszont (60-70 ezer forint) még halogattam volna. Ezt a telefont viszont ismerős hirdette 15 ezerért, viszonylag új, eredeti akkuval. Ma 30 ezerért kaptam volna meg sok helyen ezt a típust, és bárkit kérdeztem, csak jókat mondtak róla. Hozzátéve, hogy nem mai darab, és a komolyabb szoftverek nem fognak rajta futni, vagy nagyon lassan.
Egy napig rágódtam rajta, mire eldöntöttem: kell nekem! Meg kell mondjam, eddig nem bántam meg.
Okos, de telefon?
Okostelefonnak becézik ezeket, de nem úgy kell rá tekinteni már, mint egy telefonra. A telefonok régóta fejlődnek, és a hanghívás után a szöveges és multimédiaüzenetek mellett még a kommunikációról szóltak. Az internet megjelenésével sem volt ez másképp, csak több lehetőséggel. Most pedig már egy hordozható számítógépről beszélhetünk, ami mellékesen telefonálásra is képes.
De ahogy a számtógépeknek is megvan a szerepük, ezeknek a kütyüknek is. És nem arra gondolok, hogy naphosszat a közösségi oldalakon kell lógni és képet megosztani a tábortűzről vagy a buliról valós időben, de ha mi is okosak vagyunk, akkor tudjuk okosan használni. Remélem, ezzel én is így leszek.
Előnyei
Fejlesztőként nézve
Először is végre tudom tesztelni a mobilra készült weblapokat is mindenféle emulátor nélkül. Nyilván ez csak egy kijelző, de több, mint a semmi.
Kipróbálhattam olyan dolgokat, amiket eddig nem, vagy nem jutott eszembe. Ilyen a PC-n indított videó stream fogadása telefonon. Bár a minőséggel gondok voltak, de a telefon sem erőgép és miért sikerülne minden egyből.
Kipróbálhattam az ad-hoc (eseti) wifi hotspot készítését laptopon és a telefonnal felcsatlakozást. Ezzel wifi-n adatkábel nélkül is adódik sok lehetőség fájlmegosztásra, távoli vezérlésre, stb... Ezekből sem sikerült persze minden.
Gyakorlatilag tényleg egy miniszámtógépet hurcolok magammal, amire terminált és ssh klienst is telepíthettem. Ez egyelőre még csak "de jó" kategória. De egyszer majd előjön a haszna is.
De akár még egy pici webszervert is futtathatnék rajta.
Normál felhasználóként
Nagyobb a kijelző, mivel érintőképernyős a telefon, ezért nem kell hely a gomboknak.
Tetszetősebb a megjelenése a menünek. Bár ez azért vitatható fontosságú elem.
Az viszont vitathatatlan, hogy hasznos alkalmazások tömkelege elérhető a google play-en egy androidos telefonra. Jelenleg, amit a leghasznosabbnak tartok, a "My Expenses" (Kiadásaim) nevű alkalmazás, amivel pénzügyeinket tarthatjuk nyilván. És nyilván ezt lehetne PC-n is hasonló alkalmazásokkal, de nem mindig van az ember számítógép előtt. Ehhez még az alkalmazást kiegészítő funkciókat is megvettem 639 forintért.
A helyi menetrendhez letöltöttem egy ingyenes alkalmazást, így akkor is tudom, mikor jön a busz, ha kedves emberek lefestik vagy kitépik a megállóban kihelyezett menetrendet, mégsem kell egy nyomtatott kis könyvet mindig magamnál tartanom.
WIFI-n is működő webkameraként lehet használni a telefont. Ami jó, mert gyakorlatilag mindig kéznél van egy webkamera.
Elemlámpaként is funkcionál, mert vannak hozzá alkalmazások, amik bekapcsolják a kamera vakuját. Késő este hazafelé praktikus a néha kivilágítatlan területeken.
De még iránytű is van benne és offline térkép, amihez persze egyszer le kell tölteni a választott terület térképét.
Tehát az igazi előny az alkalmazásokban van. Az értelmesekben. Mert hogy számtalan értelmetlen alkalmazás is van.
Hátrányai
Említettem, hogy nagyobb a kijelző, mert nem kell hely a gomboknak. Azért azokat a gombokat mégis barátibb volt kezelni. Hozzá kell szokni az érintőképernyőhöz. És persze lehet, hogy nem kormos kézzel kel tapogatni. Én megtanultam, hogy kijelzőkhöz nem nyúlunk. Erre tessék. Változnak a szabályok :)
Hamar le lehet meríteni, ha nagyon nekiállok nyúzni, de kell az energia annak a sok funkciónak, kijelzőnek. Ha pedig már kellően berendezkedtem rajta és abbahagyom a telepítéseket és az alkalmazások tesztelését, biztos nem kell naponta tölteni.
Nehezebben fér el zsebben, mint a kis régi Nokiám, de valamit valamiért. És ez a telefon még a mai okostelefonokhoz képest nem is nagy. Egykor a minél kisebb telefon volt a menő, ma a minél nagyobb. De: ugye ez már nem csak telefon.
Összegezve
Nem tudok megtanulni rövid lenni. Még így is tudnék sorolni előnyöket. Hátrányokat is biztos, de azt most őszintén szólva nehezebben. Jó dolog egy ilyen eszköz, csak meg kell találni árban és tudásban azt, ami legjobban passzol hozzánk, és persze nem csak a kamerán át kell nézni a világot.
Azért egy videót mégis mutatok. Jöjjön egy kis madárcsicsergés. Nem egy Hollywoodi alkotás, de a Defy kamerája ezt tudja. Legalábbis az én kezemben. Ablakból készült, úgyhogy sok erdei különlegességre és látványra ne számítsatok.