Beszámoló: Networkshop 2017, Szeged

Idén 26. alkalommal került megrendezésre a Networkshop nevű számítógép-hálózati konferencia, aminek ezúttal a Szegedi Tudományegyetem adta a helyszínt az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ épületében. Az eseményt a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) és a HUNGARNET egyesület szervezte és 2017. április 19-től április 21-ig tartott. A rendezvényen könyvtárosok és az informatika különböző területein dolgozó előadók és érdeklődők jelentek meg, hogy tapasztalatot cseréljenek. Idén én is az előadók számát növeltem, ahol a Dockerrel kapcsolatban szerzett ismereteimet foglaltam össze 20 percben. Az alábbiakban az esemény részleteiről számolok be.

Irány Szeged

A kollégákkal 19-én reggel 8 órakor, 8-an indultunk útnak, közülünk pedig 4-en azzal a céllal, hogy előadóként is szerepeljünk. Az utunkat és a szállást a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatta. Igazi téli időjárás kísérte végig utunkat, amit a remek társaság enyhített. Ennek ellenére talán mind vártuk egy kicsit, hogy végre beköltözhessünk a fűtött hotelszobáinkba és felfrissülve indulhassunk az eseményre.

Szállás

Két különböző hotelben kaptunk helyet. 5 kollégámmal a szegedi Korona Hotelben szálltunk meg. A szobák különbözőek voltak, de jól felszereltek. A sarokban a TV ugyan kihasználatlan maradt, de az asztalon váró WIFI jelszó már kevésbé. Mindkét reggel 8 órakor indultunk a hotel éttermébe, ahol reggeli várt minket különböző italokkal, amiből a kávé sem hiányzott. Az étteremben és a recepción az alkalmazottak kedvesen fogadtak minket és bár a szobák kulcsát minden távozáskor le kellett adni, a nap 24 órájában várták vissza a vendégeket. Egyetlen megemlítésre érdemes negatívum az ablakunk alatt közlekedő villamos volt, ami az alvást egy kissé megnehezítette.

Szekció-előadások

április 19.

A rendezvény megnyitójáról és a délelőtti plenáris előadásokról lemaradtunk, de ezt követően a délutánt az IoT szekcióban töltöttem, hogy kicsit kitekintsek számomra idegenebb területekre is. Így el kell ismernem, hogy sokszor nem egészen értettem, miről is van szó, de erről az előadásmódok többnyire el is terelték a figyelmem kezdve Horváth Gáborral az ELTE-ről, aki a dinamikusan önszerveződő hálózatokról beszélt, majd folytatta az Arduino projekttel, ami számomra már tényleg teljesen ismeretlen volt, de érdeklődve figyeltem.

Ezután Kovács Csaba István (Dunaújvárosi Egyetem) mutatta be a Node-RED fejlesztői környezetet, majd Csillag Tamástól hallhattuk, hogyan valósított meg egy távvezérelhető termosztátot. Ami ezután következett két előadás, az is biztosan izgalmas volt, de ekkorra már annyira fáradt voltam, hogy nem sok emlékem van róluk. Dr. Gál Zoltán (DE Szuperszámítógép Központ) és Dr. Molnár András (Óbudai Egyetem) folytatták az IoT integrációval és tervezési kérdésekkel.

Aztán jött egy meglepetés előadás egy szponzortól. Mivel nem volt sehol kiírva előre, ezért sajnos az előadó nevét nem jegyeztem meg, viszont a Delta csoporttól jött és a témája a "Smart City" volt. Ennél felébredtem, mert érdekes és profi prezentációt tartott, ahol többek között beszélt a viselkedésfigyelő biztonsági kamerarendszerekről, illetve egy nagyon igaz kijelentést tett, amit szó szerint nem tudok idézni, de a lényege a következő volt: a nagy választék szorongáshoz vezethet, ahhoz a gondolathoz, hogy választhattam volna jobban.

április 20.

Csütörtökön már 9 órától figyeltük az előadásokat. Én a "Szuperszámítástechnika, adattárolás és felhő-rendszerek" szekcióban. Itt kiemelném az első két előadást, ahol elsőként Pető Gábor tartott volna bemutatót az MTA Wigner Adatközpontból, de helyette egy kollégája tudott csak eljönni, akinek a nevére szintén nem emlékszem, de ha megtudom, közzéteszem. A téma az MTA Cloud és használata volt, ahol a kutatók gyakorlatilag ingyen kaphatnak a kutatásukhoz egy virtuális környezetet limitált, de úgy sem kevés erőforrással. Ezt Prof. Kacsuk Péter folytatta (MTA Sztaki) a skálázhatósággal.

Kis szünet után a Tartalomszolgáltatások szekcióban folytattam, ahol Ungváry Rudolf az OSZK-ból igazán átélve vezetett be minket a névterek filozófiai-szerkezeti jellemzőibe. Itt nem feltétlenül a programozásnál ismert névtér fogalomra kell gondolni, bár annak is az a célja, hogy azon belül egyedi elnevezések legyenek és így egyértelműsítse az elnevezés tárgyát. Mégis inkább a személynevekkel kapcsolatban került szóba. Ezek után számomra a szekció többi előadása kevésbé volt emlékezetes, de továbbra is a névterek volt a téma.

Ebéd után, 14 órától ismét nekem való szakasz jött hálózat és biztonság témakörben. Meghallgattam a PowerDNS bevezetését Molnár Péter előadásában (KIFÜ). Érdekesnek tartottam még Nagy Tibor (Cisco Systems Magyarország Kft.) prezentációját is a DDoS támadások elhárításáról, majd Kadlecsik József (MTA Wigner FK) megerősített abban a korábbi hitemben, hogy az Ansible-lel érdemes még foglalkozni. Sajnos emiatt lemaradtam kollégáim, Ambrus Attila József és Szalai László előadásáról, ahol a könyvtárban hamarosan elinduló új Digitália E-könyvtár webalkalmazást mutatták be, de biztos forrásból tudom, hogy remekül helytálltak.

április 21.

A 3 nap alatt több remek előadást hallhattunk, ám számomra mégis az volt a legtanulságosabb, hogy a Docker milyen sokszor elhangzott az előadások alatt. Többen már most Dockerre alapozzák a rendszerüket, de akik még nem, közülük is sokan legalább tervezik a bevezetését és az Ansible is többször felmerült a prezentációkban. A záró plenáris előadáson pedig külön kiemelték, hogy idén a virtualizációs megoldások közül egyértelműen a Docker volt a legnépszerűbb az előadók körében.


Kép az élő közvetítésből. Köszönet érte Gergely Zsuzsanna kollégámnak.

Én 21-én pénteken valamivel 9 óra 20 perc után kezdtem az előadásom, miután Szalai László (ő nem a mi Szalai Lászlónk) a A Nyugat-magyarországi Egyetemről a Dockerrel, pár óra alatt elindítható klaszterről beszélt. Én ezzel szemben áttekintést próbáltam adni a lehetőségekről, problémákról és megoldásokról, majd a HTTPD image-em használatának példáival zártam a beszédem. 20 perc erre a témára rettentően kevés, de mindenkinek ennyi jutott. Sokakkal ellentétben sikerült nekem is tartanom magam a limithez, de azért meg kellett küzdeni érte. Egy éve foglalkozom a Dockerrel és itt komoly szakembereknek kellett beszámolnom róla, ami egy igazi erőpróba volt számomra. Végül az akadályokat sikerrel leküzdve egy kulcs formájú, 8GB-os pendrive-val lettem gazdagabb, amin az "NWS" rövidítés áll a Networkshopra utalva.

Ebben a szekcióban még szó volt az új Videotóriumról, ahol az előadások online követhetők voltak. Ezt azonban egy vicces jelenet szakította meg, amikor a közönség soraiból valaki megjegyezte, hogy éppen nem működik a közvetítés. Az előadó viszont profi módon, némi humorral kezelte a szituációt. A beszéde végén pedig hozzátette, hogy a jövőbeni egyszerűbb együttműködések érdekében terveznek Docker konténerekre áttérni, mert megkönnyítené a rendszer elindítását és így egyszerűben oszthatnák meg azt azokkal, akik szeretnék a rendszert átvenni.

Muszáj megemlítenem Frank Tamást (MTA Wigner FK), aki "Folyamatos fejlesztés, folyamatos üzemeltetés GitLab segítségével" címmel mutatta be, hogyan jut el egy szoftver új verziója a teszteken át az éles működésig automatizálva. És vajon mivel mutatta a példát? Docker image-ek készítésével és konténerek indításával.

Volt egy kis etikus hack téma is. Ebbe Janurik Viktor vezette be a közönséget a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karáról felhívva a figyelmet az OWASP Testing Guide-ra, illetve példákat mutatott valós, megtalált sebezhetőségekre is. Bár itt szerintem többnyire alapok hangzottak el, mint az XSS elleni védelem, de a figyelemfelkeltésre ez pont elég volt.

A napot szintén kollégáim zárták. Csóka-Jaksa Helga és Szalai László a Kalibra beosztáskezelő szoftvert mutatta be, ami a PTE egyetemi könyvtárában üzemel és a könyvtárosok különböző munkahelyekre történő beosztását hivatott segíteni.

Egy kis mulatás a munka mellett

A konferencia helyszínén minden nap kaptunk ebédet, ami ugyan napról napra egyre szegényesebbre sikerült, de azt hiszem, éhesen nem maradt senki. Minden ebédhez desszert is járt. A kiszolgálás nem volt teljesen zökkenőmentes a fiatal, feltehetően gyakorló pincérek által, de igyekeztek kezelni a tömeget és azt hiszem, igazán nem lehet okunk panaszra.

Szerdán este 8-kor egy álló fogadásra invitálták a résztvevőket, ahol pezsgő és kiadós vacsora kerülhetett az asztalokra. Itt már tényleg művészet lett volna éhesen maradni, de ez senkinek sem sikerült.

Csütörtökön egy baráti találkozóra került sor a Fehértói Halászcsárda És Panzióban, ahova buszokkal vittek minden résztvevőt. A bejáratnál a pincérek pálinkával vártak minket. Az asztalon többféle bort is találhattunk és további rendeléseinkre várt a személyzet, miközben a zenészek a jó hangulatért játszottak. Miután az asztalunknál megjelent úr nekünk szegezte a kérdést, hogy elégedettek voltunk-e a kiszolgálással, találtunk-e kedvünkre való ételt, a válasz természetesen az volt, hogy igen. Este fél 11-kor felszálltunk ismét a buszokra, és ekkor már a hotelekig fuvaroztak a sofőrök.

Az előadások közötti szünetekben is volt lehetőség enni, inni és közben beszélgetni a társasággal. Eközben pedig a régi számítógépes játékok szerelmesei nosztalgiázhattak egy kicsit olyan játékokkal, mint a "Prince Of Persia" és a "Bomberman 2".

Záró beszéd és nyeremények

A konferenciát lezáró és azt értékelő beszéd után a szponzorok által felajánlott nyereményeket sorsolták ki az előadásokat értékelők között, valamint további nyereményeket vehettek át azok, akik egy másik kérdőíven a munkahelyükről és az ott betöltött pozíciójukról, érdeklődési körükről adtak meg információkat.

Értékelés

Voltak erősebb és kevésbé erős előadások, ahogy tapasztalt és kevésbé tapasztalt előadók is. Volt részünk nevetésben, amiről a humorosabb előadók gondoskodtak, ezzel garantáltan odaszögezve a nézőket. Sok, a területén kiemelkedő szakember jelent meg, és az előadásokat online is követni lehetett, amik pedig hamarosan vissza is nézhetők a videotóriumban. Azt hiszem, ez egy határozottan hangulatosra sikerült konferencia volt, amin sok hasznos információt szívhattunk magunkba. Én pedig azon fogok dolgozni, hogy jövőre egy az ideinél is értékesebb előadással jelenhessek meg, ami pedig garantálja, hogy a közeljövőben nem fognak elfogyni a cikkek sem az I.T. szigeten.

Kategóriák: 
Megosztás/Mentés

Hozzászólások

Anonymous képe

Ez egycszuper összegzés volt erről a nagyszerű konferenciáról.