FotoJet teszt

cikk borítókép

Mikor legutóbb egy szoftverről készítettem tesztet, annak reményében tettem, hogy cserébe ingyen license lesz a jutalmam, ahogy a weblapjukon állították. A szoftver a WebcamMax volt, és bár ígéretesnek tűnt és sok szépet írtam róla, kiderült, hogy a gyakorlatban alkalmatlan arra, amire a játszadozáson túl használni szerettem volna. Most azonban a FotoJet online képszerkesztő csapata keresett fel engem azzal, hogy írnék-e egy cikket a termékükről. Ehhez pedig hajlandóak ingyen premium license-t adni, hogy minden funkciót kipróbálhassak. Ők megtették, amit ígértek, így most rajtam a sor, hogy teljesítsem az én feladatom. Lássuk tehát kíméletlenül, mit lehet tudni a FotoJet-ről.

Mi is az a FotoJet

A FotoJet egy webes alkalmazás, ami jelenleg három részből áll, de persze mindháromnak alapja a képszerkesztés.

  • Képszerkesztő: Feltölthetsz egy képet és egyszerűbb műveletekkel, effektekkel megszerkesztheted. Nem egy Photoshop szint, de ennek nem is az a célja.
  • Kollázskészítő: Feltölthetsz több képet, amiket felhelyezhetsz egy, a választható layout-ok valamelyikére. Így egy képre gyűjtheted a kedvenceidet.
  • Grafikatervező: "Design" néven érhető el a funkció és többek között meghívót, plakátot vagy akár közösségi oldalakra borítóképet is tervezhetsz.

Első pillantásra tehát úgy tűnik, sok funkciója van, bár a lehetőségei nyilván limitáltak. A kérdés mégis az, hogy a gyakorlatban mit lehet kihozni belőle, érdemes-e kipróbálni és használni, illetve megéri-e előfizetni a prémium csomagra. Ehhez mélyebben bele kell nézni és elemezni a programot. Ez következik most.

Regisztráció és profil

Bár sok lehetőség, amihez nem kell prémium felhasználó, elérhető belépés nélkül is, nekem regisztrálnom kellett, hogy beállíthassák a teszteléshez a license-emet. Lehet új felhasználót is létrehozni, de a Facebook felhasználóval is be lehet jelentkezni. Én ezt választottam, majd valamivel később meg is kaptam a jogokat. A regisztráció gyors volt. Pár kattintás.

Sikeres regisztráció Regisztráció megerősítése

Hibaüzenet: No email for this account

2017. július 11-én el is kezdtem próbálgatni. Aztán 12-én már nem tudtam belépni a Facebook felhasználómmal, mert a "No email for this Facebook account" üzenet fogadott. Bejelentettem a hibát és másnapra már javítva lett.

Van egy profiloldal belépés után, ahol a teljes nevet lehet megadni, jelszót és nemet változtatni, illetve követni lehet, mikor jár le a license. Az alábbi képeken ez nem látszik. Az egy kicsit lejjebb görgetve jelenik meg. Az azért látszik, hogy nem túl reszponzív az oldal. Elég kis képernyőn eltűnik az űrlap és összecsúsznak a menük, de azt hiszem, ez itt most nagyjából lényegtelen.

Profil oldal Profil oldal kis képernyőn

Kompatibilitás

Bár a FotoJet FAQ (Gyakran ismételt kérdések) szerint simán működik a program linuxon is, valójában első próbálkozásomkor Linux-on Google Chrome-ban borzasztóan lassú volt a szerkesztés, lefagyasztotta a gépet. Firefoxban pedig egyáltalán nem működött. Mint kiderült, ekkor már fejlesztés alatt volt az új, Flash helyett HTML5-ön alapuló verzió. A jelek szerint ez pedig már mindkét böngészőben működik fagyás nélkül.

Képszerkesztő

A képszerkesztőt "EDIT" néven lehet elérni a főmenüből. Ez olyan, valóban hasznos funkciókat tartalmaz, mint ami bármilyen offline képszerkesztőben elérhető.

  • kép vágása (crop)
  • átméretezés (resize)
  • forgatás (rotate)
  • fényerősség és kontraszt módosítása (exposure/brightness/contrast/...)
  • színárnyalat, színhőmérséklet, telítettség állítása (color tint/temperature/saturation)
  • Határeset, de a kép élesítése, tisztítása is ide sorolható. Azért ezt már viszonylag ritkán alkalmazza átlag felhasználó. (sharpen)

Van egy "Auto Enhance" gomb, amire kattintva a FotoJet automatikusan próbálja feljavítani a képet a fényerősség, kontraszt és talán a színek változtatásával.

Vannak további extra lehetőségek, mint a kép egy területére fókuszálás (focus), amikor a kijelölt területen kívül eső részek homályosabbak lesznek, így a belső területek lesznek hangsúlyosabbak. Zajossá (noise), azaz szemcséssé lehet tenni a képet, vagy a "vignette" funkcióval a kép széleit el lehet sötétíteni. Ehhez tetszőleges szín is választható. Ezek már nem a kép javításáról szólnak, sokkal inkább a díszítéséről. Ettől persze jó, hogy vannak.

Van viszont egy "Selective Filter", azaz a kép egy részlete kijelölhető és csak a kijelölt rész módosítható. A kijelölés nem tetszőleges. A "Radial" verzióval kör, illetve ellipszis formákat lehet kijelölni, azokat deformálni nyújtással és forgatással. A "Gradient" pedig két vízszintes vonal segítségével készít átmenetet, ami ugyanúgy elforgatható. Itt csak a színekkel és fényerősséggel lehet játszani, ilyenkor viszont a kijelölés egyfajta maszkként működik, és a kijelölés változtatásával, forgatásával a már beállított effekt is áthelyeződik, nyúlik.

Az "Effect" fülön előre beállított effektekből lehet választani. Leginkább az előző fülön megismert lehetőségeket kombinálja, így ha tetszik valamelyik színárnyalat, akkor innen ki lehet választani.

Szöveget lehet a képre tenni. Ehhez előre elkészített betűstílusok vannak. Némelyik valóban egész jól néz ki. Ha egyik sem tetszik, akkor egy kicsit lehet rajtuk módosítani.

A "Clipart" fülön különböző kategóriákból lehet választani egyszerű vonalakat, nyilakat, telített vagy üres alakzatokat, de több kép is van. Ezeket a képeket nagyjából úgy kell elképzelni, mint ahogy a Facebookon is be lehet illeszteni ábrákat egy üzenetbe. Inkább a móka kedvéért vannak, mint igazi képszerkesztésért, de aki szereti az effajta mókát, annak biztosan kedvére lesz a FotoJet Cipart-ja. Ebből én valószínűleg kimaradok.

Megjegyzés: A cikk elkészítése sokáig elhúzódott, olykor egy hiba miatt vártam a javításra. Majd mikor egyik alkalommal visszatértem, a clipart funkciót kitakarta a "Facebook" gomb. Az ablak átméretezése megoldotta a problémát, akkor viszont eltűnt a "Settings" gomb...

Az "Overlay" fülön vannak olyanok, amik nekem személy szerint nagyon tetszettek. Sajnos itt is csak listából lehet választani. Igaz, ezek elég látványos hatást keltenek. Így a szerkesztett képre rá lehet tenni egy másik képet kissé áttetszőn, aminek mértéke állítható, de még el is lehet forgatni a képet. Ezen kívül a "Blend Mode" kiválasztásával sötétebb vagy világosabb hatás érhető el.

Képszerkesztő menü

Végül pedig, ami valószínűleg sokak örök kedvence, a képek keretezése. A "Frame" fülön ugyanis keretstílusokból lehet választani. Úgy, mint modern, klasszikus vagy filmszalag, csak hogy néhányat felsoroljak. Ezeken belül is több variáció van.

Mindent összevetve egy olyan képszerkesztőről van szó, amiben a leggyakoribb funkciók ingyenesek, de további effektekre ad lehetőséget, amiknek egy része inkább humor kategória, viszont igényes, igazán tetszetős képek is elérhetők vele. Ha azt nézzük, hogy a Google Photos képszerkesztője, ami szintén ad néhány alap, és olykor hasznosnak bizonyuló lehetőséget, ennél jóval kevesebb képességgel bír, akkor mindenképpen egy olyan képszerkesztőről beszélünk, ami megérdemli a figyelmet.

Mikor használjam? Akinek van offline képszerkesztője és tudja is használni, valószínűleg nem választja az online megoldást. Igaz, lehetnek olyan effektek, amiket adott esetben egyszerűbb a FotoJettel elérni, akkor pedig miért ne használjuk ki a rendelkezésre álló eszközöket? Ha viszont nincs kéznél a saját, offline képszerkesztő és van internet kapcsolat, akkor funkcióit tekintve a FotoJet egy jó választásnak tűnik.

Kollázskészítő

A kollázs készítése arról szól, hogy különböző, díszes, kreatív elrendezésben képeket lehet ráhelyezni egy sablonra. Ezeket a képeket aztán szerkeszteni is lehet online. Pozicionálni, feljavítani. A sablonon egy tájképszerű, dombokat és napot ábrázoló grafika jelzi a képek helyét. Ezekre rákattintva feltölthető a kiválasztott helyre közvetlenül is egy kép a számítógépről. Ha viszont a "Photo" ikonra kattintunk a menüben, ott akár Facebookról is importálható kép, vagy akár a pixabay-en is lehet keresni, majd a helyére húzni a képet.

Fontos különbség, hogy a választható képek valamelyikére kattintva a kép nem a sablonon előre kijelölt helyre kerül, hanem egyszerűen a sablon közepére. A kijelölt helyekre csak egérrel húzással helyezhetők a képek, így azok a kívánt rétegre kerülnek, a kép egyes részeit kitakarva, míg más részeit egyfajta ablakon keresztül megjelenítve. Ez különösen a módosításkor érdekes, ugyanis már helyére tett képet csak ezzel a módszerrel lehet lecserélni. A kép törlésével annak helye is törlődik, tehát gyakorlatilag sérül a sablon.

A sablonokra saját szöveget is lehet írni, valamint Clipart-ból is lehet ábrákat választani, ahogy azt a képszerkesztő funkciónál már ismertettem. Ami új, hogy hátteret is lehet választani. Ez lehet színátmenet, egyszerű szín vagy mintázat is.

A FotoJet az alábbi kategóriákat adja a kollázs készítéséhez.

Classic Collage

Ezen belül két kategória van. A Photo Grid választásával egyszerűbb elrendezések között lehet válogatni. Ezeken nincsen előre elhelyezett sablonképek, sem pedig hátterszínek. A grid egy táblázatként képzelhető el, aminek egyes oszlopai vagy sorai össze lehetnek vonva. Képeket lehet egymás mellé és alá elhelyezni, illetve megfelelő grid választásával egyes képek nagyobbak lehetnek, amik körül további, kisebb képek is megjeleníthetők.

A Classic kategória kicsit hasonlít a gridhez, de itt már egy alap stílust, hátteret és sablonszövegeket is kapnak a kollázsok. A listában levő miniatűrökön példaképek is vannak ötletként, de a sablon kiválasztása után a munkaterületen azok már nem lesznek beillesztve és saját képekkel lehet kitölteni a helyet.

Creative Collage

Itt már több alkategória van. A Classic-hoz hasonlóan itt is vannak előre felhelyezett szövegek, stílusok. Az alkategóriák elnevezését számomra nem mindig tükrözik a sablonok. Talán a miniatűrökön látható mintaképekkel együtt jobban elképzelhető, de ugye az nem lesz része a végeredménynek. Azért megpróbáltam kitalálni, melyik, miért kapta a nevét.

A Modern esetén a Classic-tól eltérően speciálisabb elrendezések választhatók. Úgy, mint hatszögek, ívelt alakzatok vagy akár a "BOOK" betűibe is belecsempészhetők saját képek. Ettől persze még akár a Creative kategória is lehetne, de az egy másik.

A Creative kategóriában merészebb sablonok vannak, ahol például egy citrom vagy kókuszdió belsejébe, kávéscsészébe vagy falon lógó képekre lehet fotóinkat helyezni. Utóbbinak ráadásul több variációja is van, szinte már egy kiállításra emlékeztetve, ami számomra a művészetet juttatja eszembe. Ám a művészet egy külön kategória.

Az Art, azaz művészet kategóriában számomra nem sok utal a művészetre, de lehet, hogy bennem van a hiba. Van itt például fagylaltra emlékeztető alakzat "Cafe" felirattal, ananász és vízcseppek is. Talán a filmtekercs az, ami ezek közül szerintem is a művészetbe illik. A kategória nevétől függetlenül viszont ezekkel a sablonokkal is igényes, szép kollázsokat lehet készíteni.

Rubik-kocka

Számomra a 3D kategória tetszett a legjobban. Itt térbeli alakzatok vannak, mint kockák, gömb, áttört téglafal, puzzle de még Rubik-kocka is. Itt még hosszabban sorolhatnám a lehetőségeket. Gyakorlatilag mindegyiket szívesen kipróbálnám. A színek is sokkal szebbek. Az egész sokkal modernebb hatást kelt számomra, mint a "Modern" kategória.

A Poster kategória a 3D mellett a második, amihez jól illik a neve. Valóban olyan sablonok közül lehet választani, amiket posztereken is el tudunk képzelni akár egy film vagy termék reklámjánál, de egy utazási iroda vagy nyaraló is remek ötleteket találna itt. Már amennyire az én hozzáértésemmel és fantáziámmal ezt meg tudom ítélni.

Misc

A Misc kategória szintén több alkategóriából áll. Jelenleg pontosan négyből. Ez egy amolyan "Egyéb" vagy "Vegyes" kategória.

Photo Card néven üdvözlőkártyákhoz lehet ötleteket találni szülinapra, évfordulóra, egyéb ünnepekre. Akad általánosabb köszönőlap is, de meghívók is ugyanúgy.

A Comic, azaz képregény alkategória a képregényekben megszokott elrendezések között enged választani, ahol előre definiált szövegek is vannak már, de ezeket át lehet írni bármire. Ha pedig nem tetszik a szövegek köré tett gondolatfelhő, a Clipartból lehet másikat is választani.

A Fun Photo abban segít, hogy az arcképünket festményekre, rajzfilm figurák és akcióhősök arca helyére lehessen tenni. Ezzel csak az a gond, hogy itt viszonylag kevés sablon van, és ennek is a fele csak prémium felhasználóval érhető el. Egyszer érdekes, de nem egy gyakran használt kategória lesz valószínűleg.

A kollázsok között az utolsó alkategória a Frame. Kitalálható, hogy díszes kereteket lehet a képeknek választani. Mennyiségileg itt kevesebb a lehetőség, mint a képszerkesztő funkciónál elérhető keretekkel, viszont az a néhány keret különlegesebb. Így például egy díszes szív alakzat is megtalálható a szerelmesek örömére.

Grafikatervező

Némelyik kategória ismerős lehet a kollázsból is, mint a poster vagy az üdvözlő kártya, de a kollázshoz képest itt nem a saját képek beszúrása lesz a lényeg, hanem a grafika és a szöveg. A különböző kategóriákba sorolt, népszerűbbnek jelölt alkategóriák az oldal tetején kiemelve is szerepelnek. Jöhetnek ismét a kategóriák.

Marketing

Itt lehet posztert tervezni (Poster), névjegykártyát (Business Card), Facebook reklámokat (Facebook Ad), szórólapokat (Flyer) és Logót (Logo) is. Vagy nem... Merthogy logót az ember nem úgy tervez, hogy megnéz egy listát és kiválaszt egy neki tetszőt. A logónak a tervezésében a FotoJet pedig semmit nem segít, így véleményem szerint ezt akár ki is hagyhatták volna.

Social Media Header

A közösségi oldalakon általában be lehet állítani egyedi fejléceket. Facebookon ezt például borítóképnek hívják. Különböző oldalakon különböző méretű és méretarányú fejléceket lehet beállítani. A FotoJet pedig abban segít, hogy a munkaterület pontosan olyan méretű, mint a választott közösségi oldal fejlécének a mérete. Fotók és szövegek is vannak ezeken a képeken, amik tetszőlegesen lecserélhetők. Azoknak, akik nem értenek az ilyen képek önálló elkészítéséhez, egy jó alapot ad a FotoJet. Persze, igen sok itt is a fizetős sablon. Az alábbi viszont épp egy ingyenessel készült.

I.T. sziget Facebook borító

A alkategóriák között szerepel A Youtube csatorna (Youtube Channel) képe, a Facebook borítókép (Facebook Cover), Google+ borítókép (Google+ Cover), Youtube videók előnézeti képe (Youtube Thumbnail), Twitter fejléc (Twitter Header), Tumblr Banner és E-mail fejléc (Email Header) is. Ez utóbbi megint kakukk tojás, hiszen nem közösségi oldalról van szó.

Social Media Post

Szintén közösségi oldalaknál maradva a bejegyzésekhez is kínálnak sablonokat nyilván az adott oldal méreteihez igazodva. Ha viszont megnézem, mekkora sablont ad a Facebook bejegyzésekhez, nem igazán azt kapom, amit látok a közösségi oldalon. Bejegyzéseknél persze sokkal nehezebb is pontos méretekkel dolgozni, mivel többnyire nincsenek pontos méretek.

Facebookon kívül Instagramhoz és Pintresthez lehet sablonokat találni.

Event

Az Event, vagyis esemény kategóriában meghívót (Invitation) és üdvözlőkártyákat, köszönőlapokat (Card) lehet készíteni. Ahogy az elején említettem, itt nem saját fotókat másolunk a kártyákra, hanem a témához illő háttéren, grafikán és szövegstíluson van a hangsúly.

Misc

Érdekes ez a kategória, mivel egyetlen darab alkategóriája van, ami a Magazine Cover. Megnézve a képeket, valóban magazinok borítóképeire emlékeztető sablonok közül lehet válogatni.

Összefoglalás

A cikk megírása igen kalandos volt, mivel a felkérés óta több hibába is beleütköztem, amik közül némelyik bosszantott annyira, hogy félretegyem a cikket, és elgondolkodjak azon, hogy akarom-e folytatni. A Flash verzió után a HTML5-ös bevezetésével egy sokkal jobb felületet kapott a FotoJet, de még akkor is küzdenem kellett a használattal, mert egyszerűen nem értettem, hogyan cserélek le egy már beillesztett képet, vagy miért törlődik a beillesztett kép törlésével annak helye is, hogy másikat már ne is tudjak oda betölteni.

Időnként sikerült véletlenül elmozgatnom a képeket, amik mintha az egérkurzorhoz ragadtak volna, de a CTRL+Z billentyűkombináció itt is segített visszavonni a módosításokat.

Az volt az érzésem, hogy hasznos funkciókat halmoz fel a FotoJet, de a felhasználóbarát felület valahogy másodlagos. Bár első pillantásra érthető és kényelmes, a sok apró baki el tudja venni az ember kedvét, amikor fél perc alatt belefut egybe, mire végre összeszedte magát, hogy folytassa a tesztelést.

Az oldal nem mondható reszponzívnak. Az oldalsó menüpontok kis ablakban továbbra is elérhetetlenül kilógnak a képernyőről. Ám a felmerülő és olykor bosszantó hibák ellenére megfelelő képernyő felbontással egy egész jól használható online képszerkesztő. Azt azért észben kell tartani, hogy egyes funkcióinál inkább csak ötletet lehet meríteni, inspirációt, illetve némelyik kép az "egyszer jó" kategóriába sorolható. Azaz vicces, érdekes, de ahhoz túl konkrét és túl kevés, hogy gyakran használjuk.

Ezek után, ha valaki megkérdezne engem, hogy megéri-e előfizetni a FotoJet-re az extrák eléréséért, azt mondanám, hogy alkalmanként, ha egy sablon tetszik, de nem elérhető ingyenesen, az 5-10 dollár egy megfizethető ár. Főleg, ha olyan személy számára készül a kép, aki minden pénzt megér. De, hogy havonta nem fizetnék érte rendszeresen, az teljesen biztos. Nincs olyan funkciója, amiért ez szükséges volna.

A termék értékelésén túl azt is meg kell említenem, hogy a promóció keretében velem kommunikáló Sophia végig barátságos és segítőkész volt. Viszonylag gyorsan válaszolt is a leveleimre. A jelentett hibákat pedig maradéktalanul javították. Mindez fontosnak tartom. Igaz, itt ők kerestek meg engem, és nem fordítva, így ez talán nem is annyira meglepő.

A FotoJet kipróbálását tehát ajánlani tudom, fizetni viszont csak akkor érdemes, ha biztosan szükséged van egy olyan funkcióra, képre, ami csak prémium felhasználóként érhető el, és akkor is csak alkalmanként. Ilyen mennyiségben egy ilyen szoftverért és támogatásért ez barátinak mondható.

Kategóriák: 
Megosztás/Mentés