PHP

"Objektumorientált" Drupal - A reflection osztályok haszna

Nem rég el kellett kezdenem drupalban fejleszteni. Számomra nagyon új és furcsa volt, hogy gyakorlatilag sehol egy igazi osztály, vagy az objektumorientáltság jele. Ez annyiban érdekes, hogy számomra egy jól strukturált OOP-re épülő forráskód sokkal érthetőbb, mint függvények sokasága, ahol ráadásul minden függvény ott lebeg a globális térben. Az is, ami kizárólag a modulnak kell. Ugyanez a változókkal. Na most kezdő drupalosként, hogy otthonosabban érezzem magam a forráskódban, megpróbáltam kierőszakolni az osztályok használatát úgy, hogy közben kigenerálom a függvényeket is, de csak azokat, amiket a drupalnak meg kell tudni hívni automatikusan. Hangsúlyozom, hogy a következő megoldást az ötlet és a megvalósítás miatt teszem közzé. Nem ajánlásként.

Megosztás/Mentés

PHP jelentősebb változásai napjainkig - Kezdetektől a trait-ekig

Emlékszem, mikor még a PHP 4 volt számomra az egyetlen verzió. Majd igen késve belekóstoltam a PHP 5-be és tetszett, amit láttam. Azóta is folyamatosan fejlődött. Kapott új függvényeket is, de mégsem volt olyan látványos a változás. Hozzáteszem, a unicode változónevek használata sem jelentéktelen, ami már 5.3 előtt is létezett, de a valódi haszna mégis megkérdőjelezhető. Majd az 5.3 -as verzióban többek között bevezették a névtereket. Persze nem nagyon volt még akkor olyan szerver, ahol ez a verzió futott volna. És mivel névterek nélkül is jól megvoltam addig, ezt a funkciót inkább nem is használtam. De az idő nem állt meg és elértünk az 5.2-es széria támogatottságának végéig. Amikor már mindenkit az 5.3-ra való átállásra ösztönöznek a PHP nyelv fejlesztői. Egyelőre még mindig több szerveren csak 5.2 van. Többek között a rimelek.hu szolgáltatóján is. Tervezik viszont ők is, hogy bevezetnek 5.3-as szervert is, amire kérésre át lehet majd kerülni. Van ingyenes szolgáltató, ami már korábban váltott. Ilyen a Freeweb.hu is. Lehet több is van. Nem néztem utána. Már 5.3.8 -nál tart ez a széria. És bár korábban sokan hallhattak a 6-os verzióról, a következő az 5.4 lesz.

A PHP 5.4 ismét olyan újításokat vezet be, ami miatt megint lehet egy kicsit dicsérni a nyelvet. De hogyan jutottunk ide?

Megosztás/Mentés

Egyszerű helyesírás-ellenőrző PHP-val. - pspell könyvtár

Egy kis helyesírás-ellenőrző programot fogok mutatni, amihez a PHP pspell könyvtárát használtam. Lényegében 3 függvényt használtam fel. Ezek pedig a pspell_new, pspell_check és pspell_suggest. Ezekkel már elérhető, hogy egy magyar szótár alapján az egyes szavak helyességét vizsgáljuk. Központozást és egyéb mondattani jellemzőket nem néz.

Szükséges

hozzá az aspell csomag. Illetve magyar szótárhoz az aspell-hu is. Ezen kívül a php5-pspell könyvtár kell, amit linuxon ( debian, ubuntu ) vagy apt-get -tel kell feltelepíteni, vagy aki a php-t is saját maga fordítja, az a --with-pspell kapcsolót kell használja. Ahhoz viszont szükséges előbb a libpspell-dev csomag is.

pspell_new

Ezzel lehet egy új szótárt megnyitni. Az első paraméterben a „hu_HU” megadja, hogy magyar szótár kell. A második paraméter különböző nyelvjárások megadására szolgál, mint például amerikai, brit, kanadai angol. Megadható zsargon is, de most a fontosabb két paraméter a 4. és 5. Ezek sorban a karakterkódolás és a mód. A móddal korlátozható a hibás szavakra adott javítási javaslatok száma. Én a leggyorsabb és legkevesebb javaslatot adó PSPELL_FAST konstanst adtam meg.

pspell_check

Ezzel lehet ellenőrizni egy szót. Fontos, hogy minden átadott string egy szónak számít. Tehát a mondatok szavakra darabolását meg kell oldani. Beleértve az írásjeleket is.

pspell_suggest

Végül pedig maradt a javaslatok lekérdezése. A javaslatokat ez a függvény tömbként adja vissza.

Helyesírás-ellenőrző program

Demo-t sajnos nem tudok mutatni, mert a tárhelyemen nincs telepítve a pspell. Ezért csak leírom, mit tud a program. Egy megadott szövegben megkeresi a hibás szavakat, majd azokat aláhúzva és kiemelve pirossal, megjeleníti. A hibás szavakra kattintva megjelennek a javaslatok, ha az űrlapon ez az opció ki van pipálva. Lehetne tovább cifrázni azzal, hogy a javaslatra kattintva a szövegben lecseréli a szót, de ezt én most nem oldottam meg.

És a program forráskódja:

Megosztás/Mentés

Ifsetor és kukac operátor php 5.3 -ban

A PHP 5.3 -ban bevezettek egy nem nagyon hangoztatott operátort. Aminek a függvény alakja az „ifsetor” névre hallgatott volna. Azt viszont elvetették a fejlesztők. Az operátor hasonló a már rég ismert és más nyelvekben is használt ternáris operátorhoz.

echo $x ?: $default;

Gyakorlatilag a következő kód rövidítése:

echo $x ? $x : $default;

Tehát:

$x = 0;
echo $x ?: 20;

Kiírja, hogy 20, mert az $x logikai hamissá konvertálható. De a

$x = 12;
echo $x ?: 20;

Kiírja, hogy 12, mert az $x itt már logikai típusként igaz értéket venne fel.

Persze személy szerint azt hiszem, ezzel kaptunk egy nem túl hasznos, ámde érdekes operátort. Ugyanis erre így nem gyakran van szükség. Talán csak a következő példát tudnám most hirtelen elképzelni:

Megosztás/Mentés

Többdimenziós tömbök értékeinek szelektív lekérdezése php-ban

Az ötletet a különböző keretrendszerekben megtalálható hasonló metódusok adták, amik adatbázisból lekérdezett eredményhalmaz átrendezésére használhatók. A különböző rekordokat egy kétdimenziós tömbben is visszakaphatjuk, ami vagy numerikusan indexelt, vagy valamelyik adott oszlop értéke szerint. Például felhasználó azonosítója. Az összetett kulcsok által indexelésre viszont ezek sem adnak megoldást. Továbbá vannak olyan helyzetek, amikor egy tömbből konkrét indexekhez ( oszlopokhoz ) tartozó értékekre van szükség és csak azokra. Erre talán azt tudnám példaként említeni, amikor egy nem általunk írt függvény az átadott összes tömbelemet feldolgozza. Ezeken túl a következő függvény a nem létező indexekhez tartozó értékeket figyelmen kívül hagyja.

Példa tömb:

$array = array(
        4 => array('id' => 1, 'name' => 'Takács Ákos','age' => 25),
        8 => array('id' => 345, 'name' => 'Kovács Géza', 'age' => 31),
        1 => array('id' => 13, 'name' => 'Tóth Töhötöm', 'age' => 12),
        56 => array('id' => 98, 'name' => 'Teszt Eszter', 'age' => 43)
);

Példa select lista készítéséhez

<?php
$persons = fetch($array, 'name', 'id');
?>
<select name="persons">
<?php foreach ($persons as $id => $name) : ?>
        <option value="<?php echo (int)$id; ?>"><?php echo htmlspecialchars($name); ?></option>
<?php endforeach; ?>
</select>

Eredmény:

<select name="persons">
        <option value="1">Takács Ákos</option>
        <option value="345">Kovács Géza</option>
        <option value="13">Tóth Töhötöm</option>
        <option value="98">Teszt Eszter</option>
</select>

További példák a használatára:

Megosztás/Mentés

R.E. Uploader

Bár az osztályt nem ma írtam, de most érett meg a publikálásra. Segítségével egyszerűbben, felhasználóbarátabban oldható meg fájlok feltöltése és képek esetén thumbnail kép automatikus készítése. A maximális fájlméret és fájltípus korlátozható. A fájlok neve és könyvtára is megadható. Eredeti és kép esetén thumbnail képek könyvtára is. Fájlnév egyezés esetén a fájlok felülírhatók, vagy kaphatnak numerikus megkülönböztető jelet. Pl.: "_1". A fájlok egyelőre minden esetben csak url barát formában menthetők el. Tehát nincs se szóköz, se speciális karakter. Ezek automatikusan lesznek lecserélve ékezetmentes karakterekre. Vagy speciális karakterek esetén a rájuk leginkább hasonlító egyszerű karakterre.

Legújabb verzió letöltése sourceforge-ról

Megosztás/Mentés

Rekurzív mappamásolás php-ben

Ismét egy olyan script, aminek a megírására más kérdése ösztönzött. A script pedig nem más, mint a mappák és fájlok rekurzív másolása. Lehetne írni rá jó kis rekurzív függvényt, ami önmagát hívja meg. Vagy egy ciklust, ami az aktuális könyvtárszintet változtatgatja és rekurzív függvényhívás nélkül dolgozik. Vagy használhatjuk a PHP 5 adta lehetőségeket. Jelen esetben az iterátorokra gondolok.

Megosztás/Mentés

Cakephp: Html helper és CSS, IE feltételes megjegyzéseivel

Sose gondoltam volna, hogy valaha szükségem lesz Internet Explorerhez külön css-t gyártanom. Mindig azt vallottam, hogy egy jól megírt weblap minden böngészőben legalább az elfogadható szintet megüti, ha nem is tökéletes. Könnyen beszéltem, hisz igen ritkán kellett nekem a megjelenéssel komolyabban foglalkoznom. Nem az a specialitásom. Most mégis belefutottam abba a problémába, hogy már mindenhol tökéletes volt a megjelenés 2 napi munka után, kivéve az Internet Explorer 7-et. Így szükségem lett volna az IE feltételes megjegyzéseire

Na most egy ideje van "szerencsém" cakephp keretrendszerben fejleszteni. Van neki egy HtmlHelper osztálya, aminek a css() metódusával lehet css linkeket elhelyezni vagy rögtön megjelenítve a html forráskódját ( ez ugye a layouts/default.ctp-ben szokott történni a &lt;head&gt; részben )

Megosztás/Mentés

PHP switch működése. Típusos switch és típuskonverziók.

Most egy érdekességről fogok írni, aminek igazán gyakorlati hasznát nem látom, viszont jó tudni. A switch elágazás nem egyedi a php-ben. Más nyelvek is megvalósítják, mint például a java, C vagy a pascal, csak más néven és/vagy egy kicsit másképp. Bizonyos esetekben az IF elágazás felváltására szolgál. Két érték pedig többnyire akkor lesz egyenlő, ha a típus is egyezik. Ám PHP-ben az értelmező mondhatni, kénye kedvére változtathatja a típusokat egy-egy ellenőrzés alkalmával. Persze adott, hogy mit mire tud konvertálni. De ha biztosak akarunk lenni a típusok egyezésében is, akkor a == helyett a === -re van szükség. Switch esetén viszont mindig az első verzió, azaz a típusegyeztetés nélküli ellenőrzés történik. Ez egy részt lehet probléma. Más részt ha ez probléma, akkor az if-eket se nehezebb megírni sok esetben. Mégis bizonyos speciális helyzetekben igen csak el kéne gondolkozni, hogy ugyanazt a működést egy IF hogy váltja fel. Ez pedig a break utasítások használatával és a default ág elhelyezésével függ össze.

Megosztás/Mentés

Lista megjelenítése táblázattal php-ben (oszloponként)

Írtam már hasonló témáról, de ott feltételeztem, hogy a lista elemeit sorban szeretnénk kiírni és majd egy adott oszlopszám után sort törni. De felmerülhet olyan igény, hogy az elemeket egymás alatt, egy oszlopban akarjuk megjeleníteni, ám ekkor is a maximális oszlopszámot szabjuk meg és nem a maximális sorszámot. Így azt külön ki kell számolni, hogy mikor kell "oszlopot törni".

Megosztás/Mentés