Skype 4.2 rendszertálcára helyezése windows 7-ben

skype logó

Skype és MSN és egyéb IM kliensek a rendszer tálcán figyelnek. Triviális. Vagy mégsem? Úgy néz ki ma már annyira mégsem. Nem tudom, ki, hogy van vele, de én jobban szeretem, ha ezek a kliensek nem foglalják az egyéb programok elöl a tálcámat. Valamikor még a régi szép időkben, emlékszem, hogy ez megoldható volt. Még windows 7-ben is. Majd egyszer csak feltűnt, hogy a régi idők elmúltak. Rákerestem a problémára, és kiderült, hogy a 4.2 -es verziótól a skype-ot már nem lehet a háttérbe helyezni a rendszer tálcára. Ami csak azért érdekes, mert így valóban a bezárás és a minimalizálás ugyanazt jelenti. És csak egy külön arra szolgáló "Skype bezárása" opcióval lehet eltüntetni, aminél még ráadásul megerősítést is kér. Nagyon kényelmes, mit ne mondjak.


Találtam is egy blogot erről. Ahol leírnak két módszert ennek a problémának a kiküszöbölésére. Az egyik a kompatibilitási módra állítás, a másik egy a 4.1 -es skype telepítése. Előbbi van, akinek működik, van, akinek nem. Persze a korábbi skype verzió feltelepítése minden bizonnyal mindenkinek működne. De nem biztos, hogy ez a cél. Linuxon is előfordult, hogy valamit szerettem volna tálcára helyezni, de a program erre nem adott lehetőséget. Erre ott az AllTray nevű program használható. Amivel bármilyen programot elküldhetünk a rendszer tálcára. Windowsra is vannak ilyen programok. Én egy elég régit próbáltam ki, aminek a neve TrayIt. A linkelt weboldalról le is tölthető. Mivel a program megengedi a szabadon terjesztést, letölthető tőlem is.

Telepítés nem szükséges. Csak töltsd le, tömörítsd ki és másold be tetszőleges helyre a mappát. Bár nem bonyolult a használata, azért mégis nézzük végig. Kitömörítés után a következő fájlokat láthatjuk.

Most indítsd el a TrayIt!.exe -t. A következőhöz hasonló felületet kell látnod.

TrayIt kezdő képernyő

A listában azoknak a programoknak kell megjelenni, amik alul a tálcán vannak. Ha utólag nyitod meg a skype-ot, akkor a legbaloldalibb ikonnal lehet frissíteni a listát. De erről még szólok később. Mint látható, a program angol, de nincs vész. Van magyar nyelv. Lépj be a FileSelect Language menübe, és válaszd a Hungarian opciót.

TrayIt nyelvváltás

TrayIt Beállítások menü

Beállítások
Ez a rész akár el is hagyható, de a nagyobb kényelem érdekében szerintem célszerű elvégezni pár beállítást. Tehát most már a magyar menüben navigálva válaszd a SzerkesztésBeállítások menüt. Majd ott a megnyíló felületen, a következő képen bekeretezett rész opcióit jelöld ki.


TrayIt Beállítások

Így minden bekapcsoláskor el fog indulni a program is, és mivel megjegyzi az állapotát, a már egyszer rendszer tálcára helyezett programok újra beállítás nélkül ott fognak indulni. Valamint magának a TrayIt programnak is készít egy ikont, hogy az se foglalja máshol a helyet.

Most pedig válasz ki a "célpontot". Jobb egérgombbal kattints arra a programra a listában, amelyiket szeretnéd a rendszer tálcára tenni ( Nálunk ez most a skype ). Majd pedig logikusan a Rendszertálcára helyez opciót válaszd.

TrayIt System Tray 1

Ekkor megjelenik egy kis ikon a program mellett a listában, ami jelzi a sikeres műveletet.

TrayIt System Tray Fine

Illetve eltűnik a windows tálcáról (taskbar) a skype.

TrayIt taskbar

A rendszertálcán ekkor most két skype ikont is láthatsz, ami vicces, de ez van. Más programnál nem lenne kettő, de a skype eleve betesz egyet oda plusz a taskbarra.

TrayIt skype ikonok

Most lehet örülni. De annyira még nem, mert ha belépsz skype-ba, és utána kilépsz, megjelenik ismét a bejelentkező képernyő, és ismét megjelenik a taskbar-on a skype. A kis dög. Nemde?

TrayIt dupla Skype

Kétségbe nem kell esni. Csak ismét be kell lépni a TrayIt programba, és a második skype-on is el kell végezni a fenti lépéseket. Ez után már kilépés után is eltüntethető bezárás nélkül, ha úgy tetszik. Végül mint említettem az elején, lehet frissíteni az ablaklistát a kis bal oldali ikonnal. Ugyanez menüből is elérhető. Kinek melyik szimpatikusabb.

TrayIt ablakfrissítés

Lehetséges hiba
Nem biztos, hogy másnál is előfordul, de a tesztelés során egyszer, mikor a rendszertálcán az egyik skype ikonra kattintottam, hogy előhozzam a skype ablakot, kissé megfagyott szegény. Be kellett zárnom teljesen az alkalmazást, és ismét megnyitva már működött. De azóta nem fordult elő újra.

Kategóriák: 
Megosztás/Mentés

Hozzászólások

tbence képe

Ez tök jó. :)
Nekem nagyon tetszett, mivel pont ez volt a bajom. :) Nem is gondoltam, hogy feljövök ide, és egyből megvan a megoldás. :D

EGo képe

Az új Skype verzió kapott beépített megoldást:

Eszközök - Beállítások - Speciális
Bejelentkezett állapotban Skype-ikon a jobb alsó sarokban: KIKAPCSOLNI!

(A magyar fordítás rossz, eredetileg "taskbar" szerepel ott, nem system tray!)

Rimelek képe

Melyik új verzió kapott ilyen opciót? A 4.2 -ben én még nem láttam. De hallottam róla, hogy lesz. Nem tudom épp mi a legfrissebb, de skype oldalán úgy látom, hogy a 4.2. Vagy már újabbra gondolsz? Az mindenképp jó, ha erre adnak lehetőséget kompatibilitási módon kívül.

Rimelek képe

Nos, EGo -nak igaza volt ami az új verzió beállításait illeti. Csak érdekes módon néha előugrik az ablak. Nem tudom miért. Amikor valaki ír nekem, akkor még megértem. De akkor is felugrott, mikor semmi sem történt. Minden esetre most használom, és ha többször nincs ez a bug, akkor feleslegesen nem teszem be TrayIt -be a skype-ot. Szóval köszönet a tippért, ha későn is.